Újdonságok 2023

Ahogy azt már megszokhattátok, minden évben számtalan újdonsággal készülünk a fesztiválra.

Idén a családokat és a gyermekeket helyezzük előtérbe, így amellett, hogy 4 helyszínen zajlanak majd a bulik, a gyermekek részére gyermekmegőrzőt, játékszigetet, gyermek quadokat biztosítunk. Emellett ismét vendégeink lesznek az RC autósok is, akiknek ezúttal külön pálya épül.

A családoknak a BABOD PRO helyszín nyújt majd kikapcsolódást, ahol többek között Off Road oktatás és gyakorlópálya, Off Road kerekasztal, terepjárós bemutató zajlik majd.

Természetesen a versenyszámok sem maradnak el, így a már jól ismert Suzuki kupa, triál, szuper kupa mellett, az idén még nagyobb területen megrendezett húzóharc futamokon is el lehet indulni.

O P E N KATEGÓRIA

Ez az új kategória azok számára lett kitalálva, akik még csak most ismerkednek a műfajjal, a saját gépükkel terepen, vagy csak élvezni szeretnék a terület nyújtotta adottságokat.

Bármilyen autó indulhat ebben a kategóriában mérettől, a motor teljesítménytől és felszereltségtől függetlenül!

Itt a cél a pálya teljesítése, az autózás, vagyis egy igazi “autóval fesztiválozós” programot terveztünk ide. De azért készülj, mert a pálya NEM lesz könnyű, inkább közép nehézségű, az utcai és a profi közé sorolható.
KAPCSOLJ RÁ! KAPCSOLJ KI! 🛻🛠 Ez Babod, ahol barátok várnak!

Facebook: Babod.offroad


A 37. BABOD NEMZETKÖZI OFF ROAD FESZTIVÁL főtámogatója az OFFROADGUMI.HU