Babett Babodon

A Babod Nemzetközi Off Road Fesztivál idén 32 éves, népszerűsége töretlen, évről évre 1200 feletti terepjáró és több mint 25 ezer látogató vesz rajta részt. A szervezők úgy döntöttek, a szélesebb közönséget is megpróbálják beavatni a babodi titkokba, és megmutatják, hogy milyen emberek, technikák, közösségek, milyen összetartó erő és szabadságvágy működteti Európa legnagyobb terepjárós eseményét immár több mint harmadik évtizede.

Babett Babodon járt. Babod nem csupán egy földrajzi hely, egy off road pálya, egy több mint három évtizedes fesztivál, hanem azoknak az embereknek a közössége, akiknek nem számítanak az akadályok és szenvedélyesen szeretik a szabadságot. Babett főképp rájuk volt kíváncsi, de közben beleszeretett az off road világába is. Megismerkedett MacGyverrel, a G-Mercedesek suttogójával, Moflival, a babodi szamurájjal, a Kis-Balaton Off-Road Club jeles tagjaival és kedves időtöltéseikkel, valamint az utolérhetetlen, a teljesen egyedülálló, a felfoghatatlanul különleges Lucifer Teammel, az ő szórakoztató központjukkal és magával Luciferrel, akinek semmiség ezres fordulaton az ezer newtonméter forgatónyomaték.
Babett szabad, a szenvedélyeiknek élő embereket keresett, s közben dagonyákat, mechanikus adagolókat, négykerék-kormányzást, jóféle kökénypálinkát, sok ezer lóerőt, összetartó, egymást segítő emberek közösségét is megtalálta. Babett megtalálta azt, amit, és akiket keresett, s közben terápiaként élte meg az off road élményeket.

Babett babodi ismerkedéseit, kalandjait és élményeit 12 epizódon át követhetjük nyomon, s a Babod Nemzetközi Off Road Fesztivál szervezőinek reményei szerint eközben sok olyan ember is bepillantást nyerhet ebbe a különös, erős és kitartóan fejlődő szubkultúrába, aki sohasem járt Babodon, és akit nem is érdekelnek a terepjárók. Mert a „Babett Babodon” középpontjában elsősorban az igazi emberi értékek, az off road kultúrát életben tartó érzések és gondolatok állnak, ezek pedig talán az autók iránt kevésbé érdeklődők számára is izgalmasak lehetnek.

A 12 epizódhoz ráadásul játék is kapcsolódik!
A Babod Nemzetközi Off Road Fesztivál közösségi oldalán minden epizódhoz felteszünk egy-egy kérdést. A babettbabodon@babod.hu címre a helyes válaszokat leggyorsabban beküldő három válaszoló pedig páros belépőt vehet át a 2018-as Babod Nemzetközi Off Road Fesztiválra.